https://keressen.hu/media/com_jbusinessdirectory/pictures/companies/74/botfai-allatorvosi-rendelo-dr-fendrik-peter_1708499010.jpeg

Botfai Állatorvosi Rendelő

Dr. Fendrik Péter állatorvos

Leírás

Dr. Fendrik Péter állatorvos, kisállatgyógyászati szakorvos Diplomámat a budapesti Állatorvostudományi Egyetemen 1987–ben szereztem. Az Egyetem elvégzése után szakmai gyakorlatom Németországban, Berlinben, Dresdában és Lipcsében végeztem, majd onnan hazaérkezvén Zala megyében kezdtem praktizálni. 2000-ben szereztem kisállatgyógyászati szakvizsgámat. Szakorvosi tudásom azóta is folyamatosan fejlesztem, nemzetközi konferenciákon, tanfolyamokon veszek részt, 2008-ban szakmai gyakorlaton voltam Ausztráliában. Több mint 30 éves praktizálásom során rengeteg érdekes és nehéz esettel találkoztam, melyek mindig új és új kihívást jelentettek. Munkámban az állatok szeretete motivál, a segíteni akarás mindig az elsődleges cél. Otthonomban jelenleg is gazdája vagyok egy befogadott háromlábú kutyusnak és négy mentett cicusnak. A rendelőm Zalaegerszeg Botfa városrészében működik már 2000 óta. A modern állatorvostudomány új vívmányaival felszerelt rendelő 3 kezelő és 1 váróhelyiségből áll, így szükség esetén a vizsgálatok elkülönítve is végezhetőek.

Extra szolgáltatások
  • Bankkártya elfogadás,
  • Kültéri ülőhely,
  • Parkolás az utcában,
  • Kerékpártároló,
  • Dohányzás megengedett,
  • Vezeték nélküli internet
típus
Szolgáltató
Kategória
Állatorvos
Alkalmazottak: 3

Videó

VÉLEMÉNYEK

0 Vélemény

0.0 átlag alapján 0 Vélemények


5 csillagos
0
4 csillag
0
3 csillag
0
2 csillag
0
1 csillag
0

Jelenleg nincsenek vélemények

Írjon véleményt


* Kérjük, vegye figyelembe: Az általunk közzétett vélemények jogszerűségének igazolásához bizonyítékot kell kérnünk az ezzel a vállalkozással kötött szerződésére. A feltöltött vásárlási dokumentumok igazolása a felülvizsgálat célja, és nem lesz megjelent a weboldalunkon

Fájlok hozzáadása

BevallomIrm, hogy az itt benyújtott információk igazak és pontosak. Megerősítem, hogy nem a szolgáltatónál dolgozom, nem versenyzek vele és nem vagyok vele kapcsolatban.
A folytatással elfogadom a Általános szerződési feltételek.

8900 Zalaegerszeg, Botfa utca 91. Zala vármegye
Nyitvatartás
GMT +00:00
Hétfő
08:00 - 12:00
Kedd
08:00 - 12:00
Szerda
08:00 - 12:00
Csütörtök
08:00 - 12:00
Péntek
08:00 - 12:00
Szombat
Zárva
Vasárnap
Zárva

Vállalkozás igénylése

A vállalkozásnak nincs kezelője. Ha az Öné, úgy az igényléshez töltse ki a hiányzó adatokat!

Vállalkozás igénylése

Kapcsolattartó személyek

Céginformáció

MNV BUSINESS Kft.

Cégforma: Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhely: 8900 Zalaegerszeg, Kispest utca 2.
Cégjegyzékszám: 20-09-073509
Adószám: 14816028-1-20
Közösségi adószám: HU14816028
EUID: HUOCCSZ.20-09-073509
Számlaszám: 11600006-00000000-94889156
Számlavezető: Erste Bank Hungary Zrt.
Címe: 1138 Budapest, Népfürdő utca 24-26.
Vezetve: Zalaegerszegi Törvényszék Cégbírósága nyilvántartásában

Email: info@mnvkft.hu
Telefon: +36 30 773 4659 (MNV BUSINESS Kft.)

MNV Business Kft.

 

TILOS a keressen.hu részeinek vagy egészének az MNV Business Kft. engedélye nélkül bármilyen formában történő reprodukálása, tárolása, közlése, programhasználati célokon kívül egyéb okokból történő felhasználása.

A keressen.hu készítése során az MNV Business Kft. a legnagyobb körültekintéssel járt el. Ennek ellenére előfordulhatnak hibák, melyek javítása a következő kiadásban történik. Az MNV Business Kft. nem vállal felelősséget a keressen.hu rendszerében előforduló indirekt hibákért, hiányosságokért.