Hajdúszoboszlói aquapark

Hajdúszoboszlói aquapark

Kapcsolódjon ki és pihenjen Hajdúszoboszlón!

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából:

Hajdúszoboszlói gyógyfürdő 1927 óta működik a városban. Pávai-Vajna Ferenc fedezte fel.

Fekvése:
A hajdúszoboszlói gyógyfürdő a város üdülőövezetében a Bánomkertben helyezkedik el. A fürdő körül egy liget terül el. Két oldalról a József Attila utca és a Pávai Vajna Ferenc utca zárja le.
 
Megközelíthetőség:
A autóval várost elkerülő 4-es főúton Hajdúszoboszló keleti, vagy nyugati részén a Belvároson keresztül a Bánomkertig.
Busszal könnyen megközelíthető, hiszen a fürdőhöz közel helyezkedik el a buszpályaudvar.
Vonattal a vasútállomásig és onnan az 1-es, 1A vagy a 2-es busszal elérhető.
 
Történet:
Hosszas tárgyalások után a város 1924-ben engedélyezte Pávai-Vajna Ferenc bányafőtanácsosnak és Pekár Dezső geofizikusnak. A kutatás lényegében arról szólt, hogy földgáz után kutassanak , bár Pávai már ekkor sejtette, hogy termálvíz is lehet a felszín alatt. Az úgynevezett Bánomkert délkeleti részén, a várostól északkeletre, 1925október 26-án 1090 méter mélységből kitűnő minőségű földgáz tört fel, magával hozva a gyógyító erejű termálvizet, amely 73 Celsius-fokos, különös illatú, barnás színű, jódos és kénes összetételű. A városvezetés hamarosan felismerte a hőforrásban rejlő lehetőségeket, s a hatóságokkal folytatott, sokszor éles hangú tárgyalások után 1927 júliusára elkészült a fövenyfürdő, majd egy hévizes kádfürdő is. A város anyagi ereje azonban nem tette lehetővé a fejlesztést. Erre részvénytársaság alakult, amely 1928-ban megépítette az első vasbeton medencét. A belügyminiszter 1934-ben a hajdúszoboszlói fürdőt gyógyfürdővé nyilvánította.

Ezzel párhuzamosan indult meg a szállodák üdülőházak kiépítése a bánomkerti részben. A bevételnek és az üdülőtulajdonosok révén fejlődés és népesség-növekedés indult meg a városban.

Hajdúszoboszló arról is híres, hogy 1937-ben itt nyitották meg Magyarország első és sokáig egyetlen hullámmedencéjét. Az élményelem hamar híres lett. A meghajtása is különleges mivel a hullámkeltő lapátokat egy présre tették amely körkörösen mozog és két erős kb. 0,7 kv-os villanymotor hajtja. A szerkezetet manuálisan, a helyszínen indítják el és állítják le. Az elfolyó víz hasznosítására 1939-ben csónakázótavat létesítettek, 1941-ben már volt kádfürdő, 1942-ben pedig pezsgőfürdő is.

gyógyfürdőhöz csatlakozó 30 hektáros parkban az ország egyik legszebb strandját alakították ki - gyógy-, strand- és gyermekmedencékkel, hullám- és pezsgőfürdővel, nyitott és fedett versenyuszodával. 2000 nyarán nyílt meg az Aquapark.

Céginformáció

MNV BUSINESS Kft.

Tisztelt Érdeklődő!

Köszönettel vesszük, hogy a keressen.hu “a jővő adatbázis”-ában keres, tájékozódik.
Az utóbbi időszakban sajnos több esetben fordult elő, hogy GOOGLE robotok azoknál a cégeknél, alapítványoknál, egyesületeknél ahol nincs konkrétan feltöltött adat pl.: telefonszám, bankszámlaszám esetleg cím, ott az MNV Business Kft. adatait jeleníti meg. 
Kérjük minden esetben körültekintően tájékozódjon és járjon el. 
Elhatárolódunk minden gondatlan tájékozódásból erdő problémától. MNV Business Kft.

Hívjon minket bizalommal!

 

TILOS a keressen.hu részeinek vagy egészének az MNV Business Kft. engedélye nélkül bármilyen formában történő reprodukálása, tárolása, közlése, programhasználati célokon kívül egyéb okokból történő felhasználása.

A keressen.hu készítése során az MNV Business Kft. a legnagyobb körültekintéssel járt el. Ennek ellenére előfordulhatnak hibák, melyek javítása a következő kiadásban történik. Az MNV Business Kft. nem vállal felelősséget a keressen.hu rendszerében előforduló indirekt hibákért, hiányosságokért.