
Távközlés
A távközlés (vagy telekommunikáció) nagy távolságra történő kommunikációt jelent: a kommunikáció lehetőségének kibővítését nagyobb távolságokra, anélkül, hogy az információ eredeti hordozóját…
A távközlés (vagy telekommunikáció) nagy távolságra történő kommunikációt jelent: a kommunikáció lehetőségének kibővítését nagyobb távolságokra, anélkül, hogy az információ eredeti hordozóját kísérelnénk meg áthelyezni (ahogy például a levelekkel történik). A valóságban egyelőre, nem megoldható a személyes kommunikáció teljes körű utánzása, hiszen ha például telefont használunk, nem láthatjuk a másik fél arcát, gesztusait, nem mutathatunk tárgyakra a könnyebb megértetés érdekében. A távközlés, ill. telekommunikáció olyan, jellemzően elektronikai eszközök segítségével történik, melyekkel (nem teljes körű) kommunikációt, esetleg adatátvitelt lehet megvalósítani: ilyen a távíró, a távbeszélő vagyis telefon, és még sok minden más. Az egyirányú információközlő, műsorszóró rendszerekkel a híradástechnika tárgya foglalkozik.
A "telekommunikáció" elnevezés többnyire elektromos jelek átvitelét jelenti, azaz a energiát (az emberi hangot, zenét stb.) az adónál először elektromos jellé alakítják és úgy továbbítják a vevőhöz, a kettőt összekötő közegen keresztül.
Egy távközlő rendszer részei az adó, az átviteli közeg, csatorna, és a vevő. Az adó alakítja át, kódolja az üzenetet egy átvihető fizikai jelenséggé, a jellé. Az átviteli közegnek az a szerepe, hogy továbbítsa a jelet, de ez nem megy veszteségek nélkül: a jel romlani, módosulni fog. A vevő pedig megpróbálja visszaalakítani a vett jelet, több-kevesebb sikerrel, a jel útközbeni romlásától függően. Bizonyos esetekben a végső „vevők” az emberi érzékszervek, elsősorban a fül és a szem és a jel hibajavítása az agy feladata.
A távközlő rendszer lehet pont-pont jellegű (egy-egy kapcsolatú), többesküldő (multicast) vagy műsorszóró (broadcast), mely utóbbi a többesküldés egy különleges változata, mely csak az adótól a vevők felé megy.